De talán egy napon, egy olyan jövőben, amiben az emberek emlékei már elhalványultak, balgaságunk miatt vajon nem kell majd ugyanazt az utat bejárnunk? Nem tudok megszabadulni ettől a félelemtől.
Emiatt határoztam hirtelen úgy, hogy mindezt leírom, de idővel ismét zavarodottnak találtam magam. Olyan volt, mintha az emlékeimet itt-ott megrágta volna egy moly, ezzel képtelenné téve, hogy emlékezzek fontos részletek valódi változatára.
Bár egyeztettem az emberekkel, akik ott voltak akkoriban, mivel hajlamosak vagyunk kitalálni részleteket az emlékezetünkben lévő lyukak helyére, meglepődtem, amikor rájöttem, hogy még a közös emlékeink is ellentmondásosak.
Például épp mielőtt találkoztam a Hamis Minoshiróval a Tsukuba hegyen, piros színű napszemüveget vettem fel. Erre kristálytisztán emlékszem, de valamilyen oknál fogva Satoru biztos benne, hogy semmiféle szemüveg nem volt rajtam. Sőt mi több, Satoru arra is utalt, hogy a Hamis Minoshiro megtalálását ő vitte véghez egyedül. Persze ez a nevetséges képzet abszolút téves.
Félretettem a büszkeségem, elbeszélgettem annyi emberrel, amennyi csak eszembe jutott, és még több egymásnak ellentmondó pontra akadtam. Ez alatt a folyamat alatt egy cáfolhatatlan tényre bukkantam. Mégpedig arra, hogy egyetlen személy sem létezik, akinek az emlékezete nem lett eltorzítva, hogy elrejtse a saját hibáit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése