26-29. oldal

   A tanulság ebben valószínűleg sokkal érthetőbb, mint a démon történetében.

   Persze ez még nem jelenti azt, hogy meg is értettük a mögötte rejlő valódi jelentést. Legalábbis addig a napig nem, amíg végtelen kétségbeesésünkben és bánatunkban a saját szemünkkel nem láttunk egy igazi karmikus démont...

   Bocsánat, néha írás közben az emlékek áradata szinte megfojt, és nem tudom irányítani. Térjünk vissza a gyermekkoromhoz.

   Ahogyan korábban is írtam, Kamisu 66 hét faluból áll. A központban gyűlik össze a város közigazgatása. A Tone folyó keleti partján található Hayring¹ falu. Északra, egy nagy házakkal ékesített erdő közepén van Pinewind.² Ettől keletre van Whitesand³, ahol az erdő megnyílik a part előtt. Hayring-től délre fekszik Waterwheel⁴ falu. A folyó túlsó partján északnyugatra található Outlook⁵ falu, amely az elhelyezkedéséről kapta a nevét. A rizsföldek menti falu Gold⁶, a legnyugatabbi pedig Oakgrove.⁷

   Az én szülőfalum Waterwheel. Ehhez a névhez talán szükséges némi magyarázat. Tucatnyi csatorna szeli át Kamisu 66-ot a Tone folyónál, az emberek pedig csónakokkal jönnek-mennek. Ennek ellenére a víz az állandó mozgás miatt elég tiszta volt, hogy fürödni is lehessen benne, bár azt azért kétszer is meggondolta az ember, hogy igyon-e belőle. A házunk előtt, a sok úszkáló, rikító piros és fehér színű koi mellett, egy rakás vízkerék is volt, amiről a falu a nevét kapta. Minden faluban vannak vízkerekek, a miénkben pedig akadt szép számmal; fenséges látványt nyújtottak. Felülcsapott, visszacsapott, alulcsapott, középen csapott... Ezekre emlékszem, de lehet, hogy volt több is. Sokat arra használtak közülük, hogy megkíméljenek minket bizonyos földi teendőktől, mint például a rizshántolástól vagy a búzaőrléstől.

   Volt közöttük egy olyan vízkerék is, amely csak néhány faluban volt: ennek fémből voltak a lapátjai és elektromosság előállítására használták. Az értékes energiát a közösségi ház tetején lévő hangosbeszélő működtetéséhez használták fel. Az Etikai Kódex szigorúan tiltotta az elektromosság használatát bármi máshoz.

   Minden egyes nap, éppen napnyugta előtt, ugyanaz a dal szólt a hangosbeszélőből. A címe Legenda, és egy szimfónia része, amelyet réges-régen egy furcsa nevű zeneszerző, Dvořák írt.⁸ A dal szövege, amit az iskolában tanultunk, valahogy így hangzott.⁹

A Nap már nyugszik a távoli hegyek között

Csillagok díszítik az eget

A mai munkának vége

Szívem könnyed

A hűvös esti szellőben

Gyertek, gyűljetek ide,

Gyűljetek ide

A sötétségben fényesen égő örömtűz

Most kialszik

Az álom könnyedén érkezik

Hívogat a semmibe

Gyengéden vigyáz ránk

Gyertek, álmodjunk,

Álmodjunk.

   Amikor megszólal ez a dal, minden gyermeknek, aki még a mezőn játszik, haza kell mennie. Épp ezért akármikor csak erre a dalra gondolok, szinte reflexszerűen a napnyugta képe jelenik meg előttem. A falu alkonyatkor. Hosszú árnyékok a fenyves homokos talaján. Tucatnyi szürke ég tükröződött a rizsföldeken. Piros szitakötők csapatai. De a legélénkebb emlékeim azok, amikor a domb tetejéről néztük a naplementét.

   Amikor behunyom a szemem, egy jelenetet látok magam előtt. Valamikor a nyár vége és az ősz kezdete között történhetett, amikor kezdett az idő hűvösebbé válni.

   - Most haza kell mennünk - mondta valaki.

¹ magyarul kb. szénabálát vagy "széna gyűrűt" jelenthet

² 'fenyőillat', bár több variációt is össze lehetne rá hozni (ez tűnt a legértelmesebbnek)

³ 'fehér homok'

⁴ 'vízkerék'

⁵ 'kilátás, remény, őrködés'

⁶ 'arany'

⁷ 'tölgyerdő'

⁸ Az író Dvořák IX. szimfóniájának II. tételéről beszél, amelynek magyarul Legenda a címe, angolul pedig Going Home ('hazamenetel'). Érdekes egyébként, hogy magának a szimfóniának az a címe, hogy Az Újvilágból; a manga címe ugyanezt jelenti (Shinsekai Yori - From the New World - Az új világból), nyilván nem véletlenszerű volt a választás. Az említett tételt pedig ITT meghallgathatjátok, egy gyermekkórus adja elő, egészen különös hangulatot ad az egész falunak, ha elképzeled, hogy a gyerekek is ezt énekelték az iskolában, és minden nap ez szólt. :)

⁹ Kerestem, de egyszerűen sehol sem találtam magyar fordítást a szöveghez. Az angol fordító sem az eredeti fordítást használta, hanem lefordította saját magának, én pedig az ő változatát tettem át magyarba. Nézzétek el nekem, verselni sosem tudtam, de megpróbáltam a lehető legszebben lefordítani.

23-26. oldal

   Van néhány tanulsága ennek a történetnek.
   A gyerekek könnyen megérthetik, hogy arra tanítja őket, hogy maradjanak a Szent Korláton belül. A kissé idősebb gyerekek valószínűleg úgy értelmezhetik, hogy a falunknak jobban kellene érdekelnie minket, mint saját magunk, és készen kell állnunk arra, hogy az életünket áldozzuk érte.
   De minél okosabb vagy, annál nehezebb megérteni az igazi tanulságát.
   Ki gondolta volna, hogy a történet valódi célja az, hogy a tudomásunkra hozza, hogy a démonok tényleg léteznek?

   A karmikus démon története

   Ez a történet kb. 80 évvel ezelőtt játszódik. Élt egy fiú a faluban. Hihetetlenül okos gyerek volt, de volt egy hibája. Ahogy öregedett, egyre nyilvánvalóbbá vált ez a hiba.
   Szörnyen büszke volt az intelligenciájára, és minden mást megvetett.
   Úgy tett, mintha elfogadná az iskola és más felnőttek tanításait, de a fontos leckék sosem jutottak el igazán a szívéig.
   Elkezdett gúnyt űzni a felnőttek ostobaságán, és nevetni a világ törvényein.
   A gőg elveti a karma magjait.*
   A fiú fokozatosan elfordult a baráti körétől. A magány vált egyetlen társává és bizalmasává.
   A magány a karma melegágya.
   Magányában rengeteg időt töltött a fiú gondolkodással. Tiltott dolgokon gondolkozott, és olyan dolgokat kérdőjelezett meg, amiket jobb, ha nem firtat.
   A tisztátalan gondolatoktól akadálytalanul nő a karma.
   A fiú tudatlanul egyre több és több karmát halmozott fel, és átalakult valami nem emberivé - karmikus démonná.
   Mielőtt bárki tudta volna, a falu már üres volt; mindenki elmenekült a karmikus démontól való félelmében. Az elment, hogy az erdőben éljen, de onnan is eltűnt az összes állat.
   Ahogy sétált a karmikus démon, a növények körülötte mindenféle elképzelhetetlen formára görbültek, és elrothadtak.
   Az összes étel, amit megérintett, azonnal halálos méreggé változott.
   A karmikus démon céltalanul vándorolt a halott, eltorzult erdőben.
   Végül rájött, hogy nem lenne szabad ebben a világban élnie.
   A karmikus démon elhagyta az erdő sötétségét. A szemei előtt ragyogóan kavargott a táj. Egy hegyekkel körülvett mély tóhoz érkezett.
   Belesétált a tóba, arra gondolva, hogy egy ilyen tiszta víz biztosan megtisztítja őt a karmájától.
   A démont körülvevő víz azonban nyomban sötét és homályos lett, elkezdett méreggé változni.
   A karmikus démonoknak nem szabad ebben a világban létezniük.
   A démon megértette ezt, és csöndesen eltűnt a tó fenekén.

*Bár a "karma" kanjit használja az író, a jelentése igazából közelebb állhat a bűnhöz, mivel a könyvben csak negatív értelemben jelenik meg ez a szó, maga a karma pedig semleges.

19-23. oldal

   A démon története

   Ez egy körülbelül százötven évvel ezelőtti történet. Volt egy fiú, aki gyógynövényeket gyűjtött a hegyen. Belemerülve a gyűjtögetésbe, eljutott a Szent Korlátig. Már szinte az összes gyógynövényt összeszedte a korláton belül, amikor felpillantott, és meglátta, hogy a korláton kívül még rengeteg volt.
   Folyton figyelmeztették, hogy nehogy a Szent Korláton túlra lépjen. Ha valamilyen oknál fogva mégis muszáj neki, akkor mindenképpen legyen vele egy felnőtt.
   De egy felnőtt sem volt a környéken. A fiút csábította a sok gyógynövény, és úgy gondolta, abból nem lehet baj, ha egy kicsit kilép. Először a fejét dugta ki. Csak a korlát alá kellett hajolnia, kitépni néhány gyógynövényt, és utána rögtön visszajönni. Ebből nem lesz baj.
   A fiú csendesen átcsusszant a kötél alatt. A szalagok libegtek és zizegtek.
   Abban a pillanatban váratlanul kellemetlen érzés fogta el. A bűntudat mellett, amit a felnőttekkel szembeni engedetlensége miatt érzett, valamiféle balsejtelem is elfogta, amilyet korábban még sosem tapasztalt.
   Megnyugtatva magát, hogy semmi baj sincsen, megközelített a gyógynövényeket.
   Aztán megpillantott egy démont, ami felé tartott.
   Bár nagyjából akkora volt, mint a fiú, a külseje mégis ijesztő volt. Dühe úgy örvénylett, mint egy tüzes koszorú, mindent megégetve maga körül. Ahogy a démon közelített, mindent lekaszált útja mentén, a lombokat pedig lángokba borította.
   A fiú elsápadt, de kényszerítette magát, hogy ne sikítson, és visszalépett. Ha vissza tudna osonni a kötél alatt, a démon eltűnne.
   Ám eltört a lába alatt egy ág.
   A démon elfordította a fejét, arca teljesen érzelemmentes volt. Dühének célpontjára bámult.
   A fiú átbújt a kötél alatt, és elindult, amilyen gyorsan csak tudott. Mindennek rendben kell lennie, miután belépett a korlát védőmezejébe.
   De amikor visszanézett, a démon is átbújt a kötél alatt!
   Abban a pillanatban a fiú rájött, hogy helyrehozhatatlan dolgot tett. Egy démont csalogatott a korláton belülre.
   A fiú kiáltott, ahogy lefelé futott a hegyi ösvényen. A démon hajthatatlanul üldözte őt.
   A fiú a korlát mentén rohant, egyenesen a falu szemközti oldalán lévő folyó felé.
   Amikor hátrapillantott, a démon arcát eltakarta a bozót. Csak az izzó szemei és tátongó szája volt látható.
   A démon utat keresett a falu felé.
   A fiú nem hagyhatta, hogy ez megtörténjen. Ha a démon követné őt visszafele, valószínűleg az egész falut elpusztítaná.
   Ahogy kijutott a bozótosból, egy meredek sziklát látott maga előtt. A folyó zúgása odalent visszaverődött a falakról. A szakadék fölött egy új kötélhíd függött.
   A fiú nem kelt át a hídon. Ehelyett az ár ellen haladt a szikla szélén.
   Amikor visszanézett, a démon a híd szélére ért, és őt kereste.
   A fiú elszántan futni kezdett.
   Rövidesen egy másik híd is feltűnt a távolban.
   Megközelítette a felhős égből kiemelkedő hidat. Az elemeknek kitéve elhasználódott az évek során; most hátborzongatóan himbálózott, mintha hívogatná őt.
   A híd bármelyik pillanatban leszakadhatott. Több mint tíz éven át senki sem használta, és őt is figyelmeztették, hogy ne tegye.
   A fiú lassan megindult a hídon.
   A kötelek nyugtalanító nyikorgó hangot adtak ki. A deszkák tölgyből készültek, de úgy tűnt, bármelyik pillanatban eltörhetnek.
   Amikor már nagyjából félúton járt, a híd hirtelen megingott. Visszanézve látta, hogy a démon is a hídra lépett.
   A híd egyre vadabbul és vadabbul himbálózott, ahogy a démon közelebb ért.
   A fiú a völgy mélyére pillantott. Szédítően messze volt.
   Felnézett. A démon már közel járt hozzá.
   Amikor már tisztán látta a démon visszataszító arcát, suhintott egyet a sarlóval, amit magával hordott, és egy mozdulattal átvágta a hidat tartó köteleket.
   A híd lefordult, és a fiú is majdnem lecsúszott, de valahogy sikerült megragadnia a kötelet.
   Vajon a démon lezuhant a mélybe? A fiú körbenézett. Valahogyan a démon is belekapaszkodott a kötélbe. Lassan a fiú felé fordította gyilkos tekintetét.
   A sarló lezuhant a völgybe. Már nem tudta elvágni a köteleket.
   Mit tegyen? Az ég felé imádkozott. Nem számít, ha meghalok, csak kérlek, ne engedd, hogy a démon bejusson a faluba.
   Vajon elérte a fiú imája az égieket? Vagy csak a kötelek nem bírták tovább a súlyukat?
   A kötél elpattant, leküldve őket a völgybe. A fiú és a démon eltűnt szem elől.
   Azóta egy démon sem tűnt fel.

17-19. oldal

   - Saki, tudod mit jelent a hamis engedelmesség?

   Csendesen megráztam a fejem.

   - Azt jelenti, hogy látszólag engedelmeskedsz valakinek, de közben belül az ellenkezőjére gondolsz.

   - Hogy érted azt, hogy az ellenkezőjére?

   - Megtéveszteni a másikat, és titokban azt tervezni, hogy elárulod őt.

   Leesett az állam.

   - Ilyen emberek nem léteznek.

  - Igazad van. Az lehetetlen, hogy az emberek elárulják egymás bizalmát. De a szörnypatkányok nem emberek.

   Először éreztem a félelem ébredezését.

   - A szörnypatkányok imádnak minket, és engedelmeskednek nekünk, mert van cantusunk.¹ De azt nem tudjuk, hogyan viselkednének a gyerekekkel, akiknek még nem ébredt fel a cantusa. Ezért kell mindenáron megakadályoznunk, hogy a szörnypatkányok és a gyermekek találkozzanak.

   - De amikor munkát adtok nekik, be kell jönniük a városba, nem?

  - Olyankor mindig van velük egy felnőtt, aki felügyeli őket. - Apa belerakta a dokumentumokat egy irattartó dobozba, majd újra felemelte a kezét. A fedél felcsillant, majd beleolvadt a dobozba, ezzel egy üreges, lakkozott tömböt formálva. Mivel senki más nem tudta, hogy a cantus használata közben mit képzelt maga elé, nehéz apán kívül bárkinek is újra kinyitni a dobozt anélkül, hogy eltörné.

   - Mindenesetre soha ne menj a Szent Korláton túlra. Belül biztonságos a korlát ereje miatt, de amint egy lépést teszel kifele, senki cantusa nem fog megvédeni.

   - De a szörnypatkányok...

  - Nem csak a szörnypatkányokról van szó. Az iskolában tanultátok a démonokról és a karmikus démonokról szóló történeteket, ugye?

   A lélegzetem elakadt a torkomban.

   A démonokról és a karmikus démonokról szóló történeteket újra meg újra tanítják nekünk a fejlődésünk korai éveiben. Belevésődik a tudatalattinkba. Bár azok a változatok, amiket az iskolában tanulunk, gyerekeknek készültek, még így is rémálmaink vannak tőlük.

   - Tényleg vannak démonok... és karmikus démonok, meg ilyesmik a Szent Korláton kívül?

   - Igen - mosolygott halványan apa, hogy megnyugtasson.

   - Azok régi legendák, már nem léteznek ilyenek...

   - Az igaz, hogy nem látták őket az elmúlt százötven évben, de jobb felkészültnek lenni a váratlanra. Saki, te nem akarsz hirtelen találkozni egy démonnal, mint ahogy az a gyógynövénygyűjtő fiúval történt, igaz?

   Csendben bólintottam.

   Itt összefoglalom a démon és a karmikus démon történetét. Ez azonban nem a gyermekeknek szánt tündérmese változat, hanem a teljes, felnőtt verzió, amelyet mindenki tanul, amikor bekerül a Bölcs Akadémiára.

¹ A cantus kifejezés a UTW fansub csapattól ered: az "incantation", azaz 'varázsige, varázslat' szóból jött létre, mivel ez a "juryoku" egyik kanjijának átirata. Az anime magyar változatában ez PK, azaz pszichokinézis lett. Én meghagytam a cantust, mivel szerintem sokkal jobban hangzik, mint a PK.

Közleményecske

Visszatértem! :)

A héten nem leszek itthon, így új rész sem lesz egy darabig.

15-16. oldal

   Kamisu 66 hét faluból áll, amelyek egy több mint ötven kilométeres körzeten belül terjednek szét. A világ többi részétől a Szent Korlát¹ választja el. Ezer év múlva talán már nem létezik ez a korlát, szóval röviden elmagyarázom. Ez egy vastag szalmakötél, amin papírszalagok² lógnak, és egyfajta pajzsként működik, hogy megakadályozza a tisztátalan dolgok bejutását a faluba.

   A gyerekeket figyelmeztetik, hogy soha ne lépjenek a korláton túlra. Gonosz szellemek és szörnyetegek kószálnak odakint, és amelyik gyermek egyedül kimerészkedik, borzalmas szenvedésben lesz része.

   - De pontosan miféle ijesztő dolgok vannak ott? - Emlékszem, jóllehet nem ilyen folyékonyan, de megkérdeztem egyszer apámat, amikor olyan hat-hét éves voltam.

   - Egy csomó különböző fajta - nézett fel a dokumentumaiból. Állát a kezében nyugtatva szeretetteljesen nézett rám. Azok a meleg, barna szemek a mai napig beleégtek a memóriámba. Apám sohasem nézett rám szigorúan, és csak egyetlen alkalommal emelte fel a hangját. Ez azért volt, mert nem figyeltem, hogy merre megyek, és beleestem volna egy földön tátongó lyukba, ha ő nem figyelmeztet.

   - Saki, már tudsz róluk, igaz? A szörnypatkányokról, a nekodamashikról és a lufikutyákról.

   - De anya azt mondja, azokat csak kitalálták.

   - A többit lehet, hogy igen, de a szörnypatkányok tényleg léteznek - mondta olyan közömbösen, hogy teljesen megdöbbentem.

   - Hazugságok.

   - Ők nem azok. Nemrég ahhoz is szörnypatkányokat toboroztak, hogy segítsenek a város megépítésében.

   - Sosem láttam még őket.

   - Nem hagyjuk, hogy a gyerekek lássák őket. - Apa nem mondta, hogy miért, de én úgy képzeltem, hogy a szörnypatkányok túl ocsmányak ahhoz, hogy láthassuk őket.

   - De ha hallgatnak az emberekre, akkor annyira nem ijesztőek, nem?

   Apa lerakta a dokumentumokat, amiket olvasott, és felemelte a jobb kezét. Ahogy mély hangon elkántált egy bűbájt, egy vékony papírrost átalakult egy papírba szőtt bonyolult mintává, amint megjelent a láthatatlan tinta. A polgármester jóváhagyó pecsétje.

¹ Ha jól emlékszem, az anime magyar fordításában Szent Mezsgyeként, ill. Szent Mezsgyén túli területekként szerepel. Én az angol fordítás alapján a Szent Korlát kifejezést használom, mivel konkrétan a határoló kötélre értendő a kifejezés, bár persze mindkettő helyes.
² A kötelet shimenawának, a papírszalagokat pedig shidének hívják. Sintó szertartásokon használatosak.

13-14. oldal

   210 egy normális év volt, és csakúgy, mint az összes többi gyerek, aki abban az évben született Kamisu 66 városában, én is teljesen normális gyerek voltam.

   De az anyám számára nem. A harmincas évei vége felé közelített, és meg volt győződve róla, hogy soha nem fog gyermeket szülni. A mi időnkben világra hozni egy gyermeket a harmincas éveidben nagyon késői terhességnek számított.

   Továbbá az anyámé, Watanabe Mizuhóé volt a fontos könyvtárosi poszt. Az ő döntései nemcsak a város jövőjét befolyásolták, hanem bizonyos esetekben mások halálához is vezettek. Elviselni ezt a fajta nyomást nap mint nap, emellett óvatosnak is lenni a terhessége miatt nem olyan nehézség, amivel az embereknek általában meg kell birkózniuk.

   Abban az időszakban az apám, Sugiura Takashi volt a város polgármestere. Ez maga is komoly munka volt. De azidőtájt, amikor én születtem, egy könyvtáros munkája összehasonlíthatatlanul nagyobb felelősséggel járt, mint a polgármesteré. Persze ez még mindig így van, de akkoriban valószínűleg még hangsúlyosabb volt.

   Az anyám épp egy találkozó kellős közepén volt egy újonnan felfedezett könyvkollekció besorolásáról, amikor vajúdni kezdett. Ez több mint egy héttel a kiírt időpont előtt volt, de mivel a magzatvize minden előjel nélkül elfolyt, azonnal a külváros közelében lévő szülőotthonba vitték. Az első sírásom hangját nem egészen tíz perccel ezután lehetett hallani. Szerencsétlen módon a köldökzsinórom a nyakam köré tekeredett. Az arcom lila volt, és nem voltam képes rendesen sírni. A szülészeti asszisztens, aki még új volt a munkában, majdnem összeesett a pániktól. Szerencsére könnyű volt elvágni a zsinórt, és végül belélegeztem ennek a világnak a levegőjét, és kieresztettem egy egészséges sírást.

   Két héttel ezután ugyanabban a szülőotthonban jött világra Akizuki Maria, aki később a barátom lett. Azon túl, hogy farfekvéssel született, hozzám hasonlóan neki is a nyaka köré tekeredett a köldökzsinór. Az ő állapota viszont sokkal súlyosabb volt, mint az enyém; már majdnem halott volt, amikor megszületett.

   A szülész asszisztens, felfegyverezve a tapasztalattal az én születésemről, szemlátomást rendkívül nyugodtan kezelte a helyzetet. Ha csak egy apró csúszás is lett volna, és egy picivel később vágják el a köldökzsinórt, semmi kétség afelől, hogy Maria meghal.

   Amikor először hallottam ezt a történetet, boldog voltam, hogy valamilyen közvetett módon megmentettem a barátom életét. De most, minden alkalommal, amikor ez eszembe jut, bonyolult gondolatok egész hulláma csap meg. Ugyanis ha ő sosem született volna meg, sosem veszett volna oda olyan hatalmas mennyiségű emberélet...

   Térjünk vissza a történethez. Boldog gyermekkoromat szülővárosom buja élővilágával körülvéve töltöttem.

12. oldal

   Közben csinálok majd két másolatot is, hogy összesen három maradjon fent. Ha egy napon a jövőben visszaállítják a régi rendet vagy valami hasonlót, és minden publikációt cenzúráznak, ennek a beszámolónak a létét titokban kell tartani, ameddig csak lehetséges. Azt hiszem, három épp elég lesz egy ilyen helyzetre.

   Más szóval ez a dokumentum egy hosszú levél az ezer év múlva élő földijeimnek. Amikor ezt elolvassák, napvilágra kerülnek a valódi szándékaink, és nyilvánvalóvá kell válnia, hogy új úton kell-e elindulniuk vagy sem.

   Még nem mutatkoztam be.

   A nevem Watanabe Saki. 210. december 10.-én születtem Kamisu 66 városában.

   Épp születésem előtt borult virágba az összes bambusz egy bizonyos fajtából, amely százévente csak egyszer virágzik. Havazott egy olyan nyár közepén, amikor mindenki abban a hitben volt, hogy egy csepp esőt sem fog látni három hónapon át. Lényegében minden létező abnormális időjárási jelenség bekövetkezett. Aztán pedig december 10.-ének éjszakáján, amikor mindenki azt hitte, hogy a föld sötétségbe borult, egy villámcsapás fénylett fel, amelyet később sokan úgy írtak le, hogy egy aranypikkelyes sárkány úszott keresztül a felhők közti réseken.

   ...Az igazság az, hogy ezek egyike sem történt meg.

11. oldal

   Ahogy az emberek szánalomra méltó ostobaságán nevettem, és leírtam az új felfedezésemet, hirtelen rájöttem, hogy nincs semmim, ami alapján kivonhatnám magam ez alól a szabály alól. Valaki más szemszögéből nézve nincs kétség, hogy az emlékek, amelyekről írok, el lettek torzítva, hogy csak a jó oldalamat mutassák.

   Ezért hát szeretném elmondani, hogy mivel ezt a történetet a saját nézőpontomból meséltem el, elszenvedhetett néhány torzulást az önigazolás végett. Mindenekelőtt a számos haláleset, amely a cselekedeteink miatt következett be, lehetett motiváció erre az önigazolásra, még ha öntudatlanul is történt.

   Mindazonáltal megpróbálom majd kiásni az igazságot az emlékeimből amennyire csak tudom, mert szembe akarok nézni a tényekkel, és realisztikusan ábrázolni a történteket. Ezenfelül utánozni szeretném a régi történetek stílusát abban a reményben, hogy újjáélesszem az akkori gondolataimat, érzéseimet.

   Ez a vázlat elvileg nem oxidálódó papírra íródott nem fakuló tintával, amely egy évezredet is kibír. Amikor készen lesz, senkinek sem fogom megmutatni (kivéve talán Satorut, hogy kikérjem a véleményét), hanem berakom egy időkapszulába, és eltemetem mélyen a föld alá.

10. oldal

   De talán egy napon, egy olyan jövőben, amiben az emberek emlékei már elhalványultak, balgaságunk miatt vajon nem kell majd ugyanazt az utat bejárnunk? Nem tudok megszabadulni ettől a félelemtől.

   Emiatt határoztam hirtelen úgy, hogy mindezt leírom, de idővel ismét zavarodottnak találtam magam. Olyan volt, mintha az emlékeimet itt-ott megrágta volna egy moly, ezzel képtelenné téve, hogy emlékezzek fontos részletek valódi változatára.

   Bár egyeztettem az emberekkel, akik ott voltak akkoriban, mivel hajlamosak vagyunk kitalálni részleteket az emlékezetünkben lévő lyukak helyére, meglepődtem, amikor rájöttem, hogy még a közös emlékeink is ellentmondásosak.

   Például épp mielőtt találkoztam a Hamis Minoshiróval a Tsukuba hegyen, piros színű napszemüveget vettem fel. Erre kristálytisztán emlékszem, de valamilyen oknál fogva Satoru biztos benne, hogy semmiféle szemüveg nem volt rajtam. Sőt mi több, Satoru arra is utalt, hogy a Hamis Minoshiro megtalálását ő vitte véghez egyedül. Persze ez a nevetséges képzet abszolút téves.

   Félretettem a büszkeségem, elbeszélgettem annyi emberrel, amennyi csak eszembe jutott, és még több egymásnak ellentmondó pontra akadtam. Ez alatt a folyamat alatt egy cáfolhatatlan tényre bukkantam. Mégpedig arra, hogy egyetlen személy sem létezik, akinek az emlékezete nem lett eltorzítva, hogy elrejtse a saját hibáit.

8-9. oldal

   Késő éjszaka, miután körülöttem már minden elcsendesedik, belesüllyedek egy székbe, és behunyom a szemem.

   A jelenet, amely felúszik elmém mélyéről, mindig ugyanaz; végleg belebélyegződött az agyamba.

   A templom hátuljánál a sötétben egy tűz ég az oltár fölött. Mint narancsszínű hópelyhek, szikrák törnek ki a tűzből, megszakítva a föld alól jövő kántálás hangját.

   Minden alkalommal azon tűnődöm, vajon miért pont ez a jelenet.

   Azóta az éjszaka óta, amikor tizenkét éves voltam, huszonhárom év telt el. Ez idő alatt különféle dolgok történtek. Szomorúbb és rémisztőbb esetek, mint amit valaha is el tudtam képzelni. Gyökerestül tépett ki mindent, amiben addig hittem.

   És mégis, még most is, miért pont az az éjszaka az első dolog, ami eszembe jut?

   Tényleg ilyen erős a hipnotikus szuggesztió?

   Néha még mindig elfog az az érzés, hogy még nem ébredtem fel teljesen az agymosásból.

   Az okaim pedig, amiért rögzítem az azokat az eseményeket körülvevő részletek folyamát, a következők.

   Sok dolog lett porrá, és azóta a nap óta tíz év telt el.

   Tízévnyi idő nem jelent sokat a dolgok nagy rendszerében. De a problémák felhalmozódtak, és ironikusan, amikor beiktatták az új rendet, felütötték a fejüket a kétségek a jövővel kapcsolatban. Ebben az időszakban töltöttem egy kis időt a történelem tanulmányozásával, és rájöttem, hogy emberi lényekként nem számít, hány könnyet kell ejtenünk, hogy megtanuljunk egy leckét, abban a pillanatban, hogy a könnyek felszáradnak, elfelejtjük. Ilyen lények vagyunk mi.

   Természetesen senkinek sem szabad elfelejtenie az ígéretet, miszerint az a leírhatatlan tragédia, amely aznap történt, sosem ismétlődik meg. Ezt akarom hinni.

Start.

Ha valaki ismeretlenül kerül ide, annak bemutatkoznék: barukirii vagyok, fő profilom a mangák fordítása (többek között a Shinsekai Yori is), és most úgy döntöttem, belevágok egy novel-be is. Ez a blog teljesen annak van szentelve, itt olvashatjátok majd a részeket. Ahogy említettem, fő profilom a manga, ezt csak úgy mellékesen, kíváncsiságból kezdtem el, szóval egyelőre nem tudom, milyen rendszerességgel és mekkora részek fognak megjelenni. Mindenesetre jó olvasást az erre járóknak. :)